2012. augusztus 31., péntek

drT doki 5. látogatás...

Utolsó nyári napon, mára 8-ra volt időpontom a dokihoz. Nagyon jó időben indultunk el, és hiába reggeli csúcsforgalom, 35 perc alatt az Örsre értünk. Nem volt csúszás, én voltam az első, így a szokásos rutinvizsgálatokat követően 8:10-kor be is kerültem a dokihoz.

Ez a dokilátogatás inkább a beszélgetésről szólt, és az információ cseréről.
Megtudtam, hogy E-Coli tenyészett ki, még augusztus elején, ami nem a legjobb. Kaptam rá megint Klion-D hüvelykúpot, immáron 3. hónapja hogy ezzel kínlódunk :( Kicsit elkeserít.

Kórházkérdés. Ez is megvolt. Úgy néz ki, hogy Margit kórház lesz a nyerő. Már ami a dokimat illeti. Én annyira nem rajongok az ötletért, a kórházért, dehát ez van, csak 3 napot kell ott kibírni, és így, hogy lesz fogadott dokim, talán nem lesznek tplóak az ottani orvosok velem. Ugyan még nem hivatalos a dolog, szerződésaláírás is csak októberben lesz, tehát leghamarabb november első felétől fog ott levezetni a dokim szüléseket. Ahogy ő fogalmazott: elsők között leszek a kismamáiból, akik a Margitban szülnek.

Mivel hiányos a laborleletem, így újabb köröm lesz a laborba... Hurrá.

És akkor a lényeg, baba jól van, nem mutogatta lábaközét :)
Méhszáj zárt, harántfekvésben helyezkedik el, épp a térdét nyaldosta :)
BPD 61 mm, a combcsont lemérése után a doki azt mondta, ne nagy súlyú babára számítsunk, hanem inkább hosszúra :)

Következő időpont: 2012. szeptember 28. 8 óra 

2012. augusztus 29., szerda

Felhívás minden Anyukának!

Part-Felhívás a gyerekesekhez

Aki úgy érzi, van benne annyi bátorság / őszinteség, 
hogy megmutatná a hasát puszta valójában (arc, név, elérhetőség nélkül természetesen) 
a nagyvilágnak (esetleg szülés előtt - után összehasonlitással), 
akkor legyen szives küldjön egy képet a leplezetlenul kukac gmail pont com-ra.

A kép kikerül a http://leplezetlenul.blog.hu/-ra és ezzel talán segíti, 
hogy könnyebben elfogadjuk azokat a  természetes változásokat, 
amiket egy (vagy több) gyerek születése hoz az életünkbe, 
többek között a testünk tekintetében is.

Ezen kivül nagyon szívesen venném, ha vállalkoznátok arra, hogy a gyerekvállalással kapcsolatos nehézségeitekről / gondjaitokról (párkapcsolati változások, elszigeteltség, egészségügyi problémák stb) is írnátok pár mondatot. Az oldal célja megtalálható a blogon. 

Köszönöm!
(Ja és terjesszétek a dolgot.)

24. heti vércukorvizsgálat

Még 2 napja voltam a Margit kórházban, hogy a 2. nagylabor, vizelet és terheléses vércukorvizsgálatot megcsináltassam. Mivel 31-én pénteken megyek terhesgondozásra, vinnem kell oda az eredményeket, már ekkor meg kellett csináltatnom.

Jól, jobban bírtam most a strapát, mint anno a fiúkkal, de azért éreztem, hogy néha-néha megszédülök. Bár lehet hogy ez annak köszönhető, hogy a cukroslötyi megivása után fél órát sétálni voltam. Lehet, nem kellett volna :)

Másnapra ígértek eredményt, de kedden nem tudtam elmenni, így ma ruccantunk el a fiúkkal.

Tökéletes eredmények lettek:

Éhgyomri cukor 4,6
2 órás terheléses cukor 3,9

Visszanéztem a fiúkkal való eredményeimet, tök furcsa. Nagynál a terheléses érték 5,9 volt, Kicsinél 4,9, most meg 3,9 :))))

Egyedül vasat nem néztek, úgyhogy lesz még egy bökés most pénteken, de az már a magándokim rendelőjében, pénzért (nem sok, kb. 500 Ft lesz)...

Minike-lak 24 hetes

A terhesség 25. hete

A babáról
25. hét

Az agy érzékelõ központjai is aktiválódnak. A magzati agy lassan egyaránt elkezdi érzékelni a vizuális és a hangingereket, emellett a száj és az ajkak is érzékenyebbé válnak. A szemek már reagálnak a fényingerekre, a fülek - igazából persze az agy - pedig érzékelik a "külvilágból" beszûrõdõ hangokat. Megjelennek a maradandó fogak is, a reflexek pedig tovább fejlõdnek.
A tüdõ vérerei fokozott fejlõdésnek indulnak, hiszen csak így lesz biztosítható a magzat késõbbi, születés utáni élete. Mostanra kifejlõdnek a léghólyagocskák is, amelyek megkezdik a léghólyagocskák összeesését megakadályozó felületaktív anyag (orvosi szóval a surfactant) termelését. A tüdõk azonban egyelõre még nem lennének képesek lélegezni.

A magzat teljes hossza kb. 35 centiméter, súlya kb. 850 gramm.
Jótanácsok
Továbbra is ajánlott a rendszeres testmozgás, kismamatorna, úszás vagy legalább egy kellemes séta. Étkezzen rendszeresen és táplálóan, pihenjen sokat, fordítson gondot a kiadós alvásra. Öltözködésnél részesítse elõnyben a derékban bõ ruhákba, és lapos sarkú cipõt hordjon.
Vizsgálati emlékeztetõ:
A 28. terhességi héten esedékes vizsgálatok.
A 28. terhességi héten esedékes vizsgálatok:
Protokoll szerinti kötelezõ vizsgálatok:

Fizikális vizsgálatok
- testsúlymérés
- vérnyomás-ellenõrzés
- haskörfogatmérés
- pulzusszámlálás
- ellenanyagszûrés (csak Rh negatív vércsop. esetén)

Laborvizsgálatok
26-28. héten evés utáni vércukor-vizsgálatot végzünk, mely vérvétel 2 dl tej és 1 db zsemle elfogyasztása után 1 órával történik.
Teljes vérkép- és vizelet-vizsgálat

Mûszeres vizsgálatok
- A magzat növekedésének nyomon követése ultrahang-vizsgálattal
- Magzatvíz mennyiségének ellenõrzése
- Lepény szerkezetének ellenõrzése

2012. augusztus 19., vasárnap

Az új családtag

Nem. Nem Minikéről van szó. Ő még maradjon a pocakban legalább 3,5 hónapot még! 
Mint ahogy már az előző bejegyzésem egyikében írtam, autót vettünk.
Amikor megszületett a Kicsi, és 3 hónapos korában tavaly augusztusban útnak indultunk nyaralni, tapasztaltuk, hogy ilyen helyzetekben igenis nagyon pici tud lenni az autónk. Ugyan bepréseltük az egyheti cuccunkat, de az autó kb. úgy nézett ki, mint amikor a cigányok betömködik a dolgokat...

Amikor meg kiderült, hogy érkezik Minike, biztossá vált, váltanunk kell.
Nagyon sokat és sokáig nézelődtünk, sok autókereskedőnél jártunk, meghallgattunk jópár tanácsot (legfőbb: dízeleset NE!, addig, amíg nem évi 40ezernél többet autókázunk...). Végül maradtunk a jól bevált Ford Focus márkánál. Annyi különbséggel, hogy a régi 12 éves volt, ez az új 4,5 éves, kombi, légkondis, nagyon új(nak tűnik), nagyon szép és ápolt, 1.6-os... A régi kocsit megvette Apa egyik kollégája (a feleségének, amolyan 2. autónak), az utóbbi 3/4 évben jócskán összehúztuk a nadrágszíjat, így spórolgattunk, végül 1.8M-ért sikerült megvennünk Őt:



Többször is kipróbáltuk, meg vagyunk vele elégedve, már egy ismerős szerelőnél is járt, hogy ránézzen, azt mondta, hogy az alapvető dolgok (olajcsere, vezérműszíj-csere, új abroncsok) cseréjén kívül nem lát semmi problémát, jó kocsit vettünk :)

Augusztus 8-án hazakerült, 10-én mi útnak indultunk nyaralni (eltűnéseim oka...), be is vetettük. 2 hete van meg, már ezer km került bele.

Szóval nagyon kis pofás, nagyon tetszik nekünk.

És ami a legfontosabb: be fog férni hátulra a három gyerekülés is :)))

Nemcsak érezzük, látjuk is

Csak egy gyors bejelentkezés, mert el fogom felejteni :)

Szóval alig egy-két hónap telt el attól a naptól, hogy Apa is érezni kezdte Minike pocakbéli mocorgását, már látjuk is.   Az utóbbi napokban nagyon beindult a kiscsaj (Apa szerint)... ööö vagy pasi (szerintem) ?!   Felettébb jó érzés  , már lehet szórakozni a távirányító a pocakra, és hogy mozog "magától" a tárgy c. műsoron... 

Szerdán pedig beléptünk a 6. hónapba  
...és már most akkora a hasam mint egy háááááááááááááááááááááz :) legalábbis Apa szerint 

2012. augusztus 15., szerda

A terhesség 23-24. hete, avagy beléptünk az 6. hónapba!

A babáról
23-24. hét

A fül csontjai - a kalapács, a kengyel és az üllõ - fokozatosan megkeményednek, ezáltal pedig lehetõvé válik az, ami eddig nem: a hallás. A magzat így már képes beazonosítani az anyától származó zörejeket, így a kismama légzését, szívdobogását vagy a hangját.
A légzõ szervrendszer szintén továbbfejlõdik, bár a tüdõk most még nem képesek arra, amire késõbb - a születés után - már igen: az oxigén véráramba történõ juttatása és a szén-dioxid kilégzése egyelõre nem lehetséges. Ennek ugyan itt és most nem is lenne értelme, hiszen a magzatnak nem kell lélegeznie, egészen addig, amíg az anyaméhben tartózkodhat.
A csontok, az izmok és a különféle szervek mind gyors ütemben nõnek. A rózsaszínû bõr alatt már láthatóak a csontok, a vérerek és a szervek.

A magzat hossza kb. 30-32 centiméter körüli, súlya nagyjából 570 gramm.
Jótanácsok
A méh növekedése miatt a gyomor kisebb helyre szorul, így a nyelõcsõ alsó részét kisebb gyomortartam is érheti. Általában adott ételek fogyasztása után jelentkezik a gyomorégés.
Az ilyen ételeket lehetõség szerint kerülni kell. A kellemetlen tüneteket egy kis rágcsálnivaló csökkenti, de csak kevés keksz, kétszersült ajánlott, a problémát tej, aludttej is enyhítheti.
23-24. heti vizsgálatok:
Protokoll szerinti kötelezõ vizsgálatok:

Fizikális vizsgálatok
- testsúlymérés
- vérnyomás-ellenõrzés
- haskörfogatmérés
- pulzusszámlálás

Laborvizsgálatok
- Korábbi vérkép eltérés esetén ismételt vérkép
- Elõzõ negatív Toxoplasma eredmény esetén ismételt Toxoplasma-ellenanyag vizsgálat
- Vizelet-vizsgálat
- Szükség szerint Rh-ellenanyag szûrés

Mûszeres vizsgálatok
A magzati növekedés nyomon követése ultrahang-vizsgálattal. Terhelõ szülészeti elõzmény esetén (középidõs vetélés, koraszülés) a méhnyak hosszának és a méhnyak tágasságának mérése hüvelyi ultrahang-vizsgálattal, valamint a méh fõverõerének áramlásvizsgálata történik.

2012. augusztus 8., szerda

Védőnőnél jártam 20 hetesen

Nem történt különösebb esemény a védőnyanya-körön, főleg azok után hogy közöltem vele a legelején, legyenszíves és 5 perc alatt zavarjuk le a dolgot, mert mennem kell a férjemmel kocsit venni...

Vérnyomás alacsony.
Pulzus magas. (nem meglepő)
Vizelet tökéletesen rendben. 
Súlygyarapodás +1 kg.
Hallgattunk Minike szívhangot, 130-140-nél kalapált kicsi szíve :) tökéletes baba, akinek a szíve már a köldököm felett 3-4 cm-rel volt akkor (még mindig medencevégű fekvésben van, nemhiába játszik focisat a hólyagommal...).

Ultrahang leletek, vérvételi eredmények, szív-ügy és folyás-probléma megbeszélése zajlott még...

Következő kör: szeptember 19.

2012. augusztus 3., péntek

drT doki 4. látogatás...

Újabb terhesgondozás ideje eljött. Reggel 8.15-re mentünk, 7-kor indultunk, jó korán itthagytuk a fiúkat Hugomra. Nem volt semmi gond amúgy, nagyon jól boldogultak :)

Megint nagy csúszás volt a dokinál, mert egy váratlan páciens jött, aki 25 percig volt bent. 9-re végeztem, közben jó sok mindent megtudtam.

Idő hiányában kopirájt a csajos fórumból:

Megjártam a dokit, volt csúszás, minden OKÉ, méhszáj zárt, méhnyak nincs megrövidülve, a 2 hónapja tartó folyásomra most Klion D-t kaptam és utána betadinos kúpot kell használni.
Kórház: még nincs döntés. A doki azt mondta, ő olyan kórházba nem megy, ahol nincs PIC. És a Margit jelenleg most ilyen.

Rákérdeztem a dokimnál a szülés"árra", és nekünk, mivel már 3. gyerek, visszajáró kismamája vagyok, így mondta, hogy annyit fizessünk, amennyit jónak gondolunk. HURRÁ. 

Minike jól van, épp aludt. Nem mutogatta magát! :))) HURRÁÁÁ.

2. nagylabor és terheléses vércukor vizsgálatot meg kell csináltatnom, míg újra megyek hozzá, ami most augusztus 31. 8 órakor lesz.
mai Minike 20+2-nél
 

2012. augusztus 1., szerda

A terhesség 21-22. hete

Kedves Kismama!
Most élete legszebb és legvárakozástelibb heteit, hónapjait éli át, hiszen egy új élet születését fogja nemsokára megtapasztalni. Hogyan lesz az apró petesejtbõl kisbaba? 40 héten át végigkövetjük a magzat fejlõdését, átalakulását. Tanácsokkal, információkkal segítséget szeretnénk nyújtani abban, hogy ezeket a heteket, hónapokat minél zökkenõmentesebben élje meg.
A babáról
21-22. hét

Ebben az idõszakban egészen gyors ütemû agyfejlõdés veszi kezdetét, ami nagyjából a születés utáni ötödik életévig tart majd.
A magzat egyre gyakrabban pislog, az "átmeneti haj" pedig az egész testet beborítja, bár inkább a fejen, az arcon és a nyakon fordul elõ nagyobb mennyiségben.
A fiúmagzatok heréi megkezdik a leereszkedést a hasüregbõl a herezacskóba.
Most már a lábak is elérik "végleges" hosszukat, amely arányos a magzat testének méretével. A magzat egyre nagyobb erõvel képes mozgatni karjait és lábait; az izmok erõsödnek, a csontváz pedig egyre szilárdabbá válik.
A méhlepény ugyan az összes magzati tápanyagot megfelelõ mennyiségben biztosítja, a magzat mégis felvesz némi cukrot a "belélegzett" magzatvízbõl.
A huszonegyedik hétre a csontvelõ megkezdi a vérsejtek termelését - ezt a feladatot eddig a máj és a lép látta el.

A magzat hossza kb. 27,5 - 29 centiméter, súlya nagyjából 340-500 gramm.
Jótanácsok
Az egészséges terhes nyugodtan folytathatja szokásos napi tevékenységét mind otthonában, mind a munkahelyén. Ajánlott most is a rendszeres testmozgás, terhestorna, úszás vagy legalább egy kellemes séta. Étkezzen rendszeresen és táplálóan, lehetõleg só és fûszerszegény ételeket fogyasszon. Pihenjen sokat, fordítson gondot a kiadós alvásra. Öltözködésnél részesítse elõnyben a derékban bõ ruhákba, és lapos sarkú cipõt hordjon.
Vizsgálati emlékeztetõ:
Most van a 18. heti második genetikai ultrahang-vizsgálat ideje (18-21. hét).
18-21. héti vizsgálatok:
Protokoll szerinti kötelezõ vizsgálatok:

Fizikális vizsgálatok
- testsúlymérés
- vérnyomás-ellenõrzés
- haskörfogatmérés
- pulzusszámlálás

Mûszeres vizsgálatok:
Második genetikai ultrahang-vizsgálat
A magzat anatómiájának részletes áttekintése (csontrendszer, belsõ szervek, arc, koponya, lepény, magzatvíz stb.). Amennyiben a korábbi Down-kór szûrés eredménye köztes kockázati értéket adott, végleges kockázati érték meghatározása érdekében célzott ultrahang-vizsgálat történik (Kontingens-szûrés).

Félidőőő - betöltöttük a 20. hetet

És nagyon boldog vagyok emiatt :)
 
Hihetetlenül gyorsan peregnek a hetek. Még csak most volt, hogy pozitívat teszteltem, hogy májusban elmondtuk a családnak, és lám, már egy kb. 27-30 cm hosszú kb. 400 grammos bébi úszkál (mit úszkál? bokszol!) a pocakomban, akinek csudaédes pofija van, és nagyon sokak szerint KISLÁNY. Amit persze biztosra nem tudunk, hisz titkolózunk most ennél a(z utolsó) terhességnél, még annakidején, mielőtt teherbe estem, találta ki Apa hogy mi lenne, ha most ilyet "játszanánk" :) Persze a családot a sírba kergetjük ezzel, de szerintem rajtunk kívül ennek senkinek semmi köze. Ahogy ahhoz se, hogy na, vajon végre megadományoz-e minket a jóisten egy lánnyal végre. (amúgy nem mindegy???? ő is a MIÉNK lesz, mi vérünkből, imádni és óvni fogjuk)
 
Nagytól már többször megkérdeztem, szerinte hugi vagy öcsi lapul-e a pocakban, mindig azt mondja hogy hugi. Állítólag a gyerekek megérzik a dolgokat, hát kiváncsi vagyok, hogy bejön-e. Többször simizi a pocimat, és bújik hozzá, puszilgatja. A Kicsi meg kicsi ehhez, még azt se tudja mi van :)

Szó mi szó, az utolsó várandósságom fele eltelt. Furcsa érzés, mert tudom, ez az utolsó babásodás, nem lesz több, pedig olyan gyönyörű állapot! Már csak kb. 18-20 hét adatik meg ebből a csodából, utána pedig kezdődik egy Új Élet, a Nagycsaládos Élet.

Várunk kicsiBogaram, nagyon! De december 1. előtt meg ne szüless :))))